1. Ágazatközi megbeszélés - 2020. december 1.

Nyomtatás

A GINOP-5.3.5-18-2018-00051 hivatkozási számú Munka jövője – kiskereskedelmi dolgozók helyzete a negyedik ipari forradalomban projekt keretein belül az első ágazatközi szakmai értekezleten Kis Miklós bemutatta a negyedik ipari forradalmat, valamint hogy ez mit jelent a kiskereskedelem szempontjából, és hogy mit tehet ebben az esetben a szakszervezet. A negyedik ipari forradalom általános jellemzőit illetően több minden bemutatásra került, a társadalmunk, az értékeink, a világszemléleteinkre mind-mind hat a technológia – ahogy a munkára is. Kis Miklós ezt a korábbi ipari forradalmak és egy rövid történelmi áttekintéssel bizonyította.

Kiemelte prezentációjában a Megalapozó tanulmány eredményeit, a kihívásokat, amelyek a digitalizáció miatt a kiskereskedelmi dolgozók életében jelentkezhetnek, illetve mind a jogi mind a társadalmi ezzel járó kihívásokat hangsúlyozta.

A nagy veszély abban rejlik, hogy nem csak a középfokú végzettségeket, de az alapfokúakat is érinti a modernizáció, az egyik legfontosabb közpolitikai tennivaló a képzettség növelése – ezt külföldi példákkal mutatta be, többek között a szakszervezet és a szóban forgó kérdés megoldási javaslatait illetően.